A Püspökladányi Városi Könyvtár Tagintézménye az éven az északkelet-magyarországi régióra kiterjedő “Tündérolvasók” elnevezésű szövegértő versenyt hirdetett.
Iskolánkból 3 csapat vett részt a két levelezős fordulóból és egy szóbeli döntőből álló versenyen.
Fordulónként két-két elsősorban kortárs, magyar irodalmi mű elolvasása és játékos feldolgozása várt a jelentkezőkre. Az
összesítésben legtöbb pontot elért tizenkét csapat (intézményenként egy csapat) ezt követően
szóbeli döntőn mérhette össze tudását Püspökladányban, a gyermekkönyvtárban.
Büszkeségünkre az Agymenők csapata (5.a osztályból: Szarvas Szilárd, Szoboszlai Anikó és Oláh Annamária) a biregionális versenyen 44 csapatból a VI. helyet érte el, ezzel két-két db könyvvel gazdagodva.
Gratulálunk a gyerekeknek az elért sikerhez!