Bemutatkozás

Az iskola 1962-ben kezdte meg működését. Az országban ötödikként kapott engedélyt, hogy Kodály nevéhez fűződő ének-zene tagozatos osztályt indíthasson. Évtizedeken keresztül 4-es számú Általános Iskolaként működött, majd 1999-ben vette fel Bárdos Lajos nevét.

Iskolánk, a Bárdos Lajos Általános Iskola elsősorban a tanulók igényeinek kíván megfelelni és érdekeit szolgálni, ezért kiemelkedően fontosnak tartjuk az 1-6. évfolyamok alapozó jellegének erősítését és az alapkompetenciák fejlesztését. Ezzel egyidejűleg fontosnak tartjuk a tehetséges tanulók felismerését, fejlődésük elősegítését, támogatását. A tanulókat olyan ismeretek birtokába juttatjuk, amely segíti őket a pályaválasztásban, társadalmilag hasznos, egyénileg sikeres emberekké váljanak.


Iskolai specialitásaink:

Csoportbontásos oktatás: matematika, informatika, idegen nyelv, technika és testnevelés tantárgyakból.

Tanulás tanítása tantárgy oktatása: 1-8. évfolyamokon. A tanulás tanítása órákon tanulási szokásrendek, illetve tanulási technikák kialakítására, fejlesztésére törekszünk. Megtanítjuk a gyerekeket tanulni. A tanulás tanítása iskolánk jó gyakorlatához tartozik.

Iskolánk fő profilja az ének-zene tagozat.

Az „a” osztályos tanulók emelt óraszámban tanulják az ének-zenét. Alsóban a tagozatos tanulók a Kicsinyek Kórusában, felsőben a tagozatos tanulók a Bárdos Lajos Gyermekkarban énekelnek. A kórusok az énekkari foglalkozásokon készülnek fel a különböző fellépésekre. Minden éveben minősítő hangversenyen vesznek részt, fellépnek a Zenei világnapon, valamint a Karácsonyi hangversenyen, illetve Évzáró hangversenyen. Gyakran kérik fel őket városi rendezvényeken való szereplésre is.

A „b” osztályos tanulók normál tanterv szerint haladnak, de az itt tanító pedagógusok választhatják a lépésről-lépésre képesség- és személyiségfejlesztő programmal való haladást is.

Több művészeti ággal is megismerkedhetnek a gyerekek az iskolában.

A Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola külön intézményként működik iskolánkban. Tanulóinak túlnyomó részét a mi iskolánk diákjai adják. A gyerekek néptánc, modern tánc, rajz, grafika, kerámia szakkörök közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet. Nemzetközi versenyeken is megmérettetnek és rendszeresen kiváló eredményeket érnek el.

Jó eredmények születnek a járási vers- és mesemondó versenyeken, prózamondó versenyeken és matematika versenyeken.

A mi tantestületünk feladata évről évre az alábbi járási versenyek szervezése, lebonyolítása:

  • történelem verseny
  • népdaléneklési verseny
  • angol verseny
  • környezetismereti verseny
  • mesemondó verseny
  • játékos sportverseny

2010-től Ökoiskolaként működünk.

2011-ben elnyertük a „Kiválóan Akkreditált Tehetségpont” címet.

A közelmúltban két TÁMOP-os pályázatot nyertünk:

  • „a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola innovatív iskolafejlesztési projektjét” illetve a
  • „Köznevelése az iskolában közösségi tér projektet”

2017-től örökös Ökoiskolaként működünk.

2018-tól elnyertük a Boldog Iskola címet, beléptünk a programba.

 

Iskolán belüli és kívüli kapcsolataink:

Tantestületünk jól együtt tud működni. Rendszeresek az óralátogatások, megbeszélések, ötletelések, tapasztalatcserék.

Megbeszéljük az előttünk álló feladatokat, azok véghezvitelét. Iskolai házi versenyeket szervezünk, hogy eldöntsük, kik azok a tanulók, akik képviselhetik iskolánkat a járási versenyeken.

Legfontosabb partner a szülő. A szülői munkaközösséggel rendszeres és szoros kapcsolatot tartunk fenn. Ezeken a gyűléseken jelen van a tantestület részéről  az SZM összekötő tanár, a szülők részéről az SZM elnök, és osztályok szülői delegáltjai, az intézményvezető, valamint az alsós és felsős diákönkormányzat vezető kolléga.

Kapcsolatot tarunk a város Zichy Géza zeneiskolával, hiszen ének-zene tagozatos gyermekeink nagy része hangszeren tanul a zeneiskolában.

Jó kapcsolatban vagyunk a város közoktatási intézményeivel, a Kovács Máté Városi Művelődési Központtal és Könyvtárral, az Intézményfenntartó Központtal, az Egyházakkal, a Pedagógiai Szakszolgálattal, a Hajdú-Bihar Megyei Szakértői – és Rehabilitációs Bizottsággal, a Gyermekjóléti Szolgálattal, a Bocska István Múzeummal.

Intézményi infrastruktúra:

Az intézmény 1980-ban költözött a jelenlegi épületébe, az Arany János utca 2. szám alá, melyet 1988-ban új szárnnyal bővítettek.

2007-ben került sor a táncterem/közösségi hely átadására, amelyet a belső udvar lefedésével sikerült kialakítani a Szabó László Alapfokú Művészet oktatási intézménnyel való összefogás eredményeként.

20 tanterem, ebédlő, tornaterem, tornaszoba, könyvtár, öltözők és aula szolgálja ki a tanuló ifjúságot.

Ezen kívül az énekkar számára, illetve közösségi rendezvényeinkre biztosított a „nagy ének” terem, amely körülbelül 3 teremnyi nagyságú.

Az oktató-nevelő munkát segítő eszközök közül kiemelkedőnek mondható, hogy digitális táblákkal rendelkezünk, amelyek a felsős tanulók termeiben vannak. Az alsó tagozatos osztályokban fehér táblák vannak. A sportszerek tekintetében megfelelő mennyiségű áll rendelkezésre. Az iskola udvarán focipálya, kosárlabda, röplabda pálya, illetve játszótér van. Az alsós gyerekek számára kerti játszópavilon áll rendelkezésre.

Az iskola dolgozói és tanulói igyekeznek megőrizni az iskola hírnevét.

Büszkék vagyunk rá, hogy „Bárdososok” vagyunk.