A Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola 6. osztályos tanulója, Till Virág 2. helyezést ért el a XV. Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyen Debrecenben. Gyermek kategóriában két szabadon választott és két kötelező verssel vagy prózával kellett készülni. A két napos megmérettetésen összesen három produkcióját mutatta be Virág; Tóth Endre, Kovács András Ferenc és Varró Dániel egy-egy művét szavalta, a tőle megszokott magas színvonalon, ez vezetett ismét a sikerhez. Felkészítő tanára: Arany-Dóró Kitti.
A zsűri elnöke Drucker Tibor, az Ex Libris Könyvkiadó igazgatója volt, tagjai: Csukás Judit- vallástörténész, Fohn Veronika -magyar tanár, Dr Feuermann László -magyar tanár, Muzsnay Árpád -Erdélyi magyar Közművelődési Egyesület, Szénási Miklós -író-költő.
A verseny első napján a szabadon választott művek közül egyet kértek, ekkor Virág és tanárnője úgy gondolták, egy kortárs, nehezebb művel mutatkoznak be; majd másnapra egy szintén kortárs, könnyedebb hangvételű, de beszédtechnikailag nagyobb felkészültséget igénylő verset adott elő. Végül a gálán való szereplésre is felkérték, ekkor Varró Dániel vicces versét mondta.
További sok sikert, jó munkát!
Till Virág újabb sikere
Városi olvasási verseny
2013.10.17-én került megrendezésre a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolában, a városi olvasási verseny, ahol aranyérmet nyert FÜTYÜ LAURA 2.B osztályos tanulónk.
Felkészítő tanítója: Nagyné Virág Éva
GRATULÁLUNK!
Közérdekű információk
1. Változás a tankönyvek osztásával kapcsolatban:
A tankönyvek az 1. tanítási napon, szeptember 2.-án, hétfőn kerülnek átadásra az osztályfőnökök által!
2. Évnyitó ünnepség időpontja:
2013.09.02., hétfő, 8 óra
Megjelenés ünneplő öltözetben (fehér felső, sötét alj)
Pénzügyileg toppon a Bárdos-csapat: 1. helyezés
Országos első lett a hajdúszoboszlói Bárdos Iskola csapata a Vigyázz Kész Pénz! vetélkedőn
A Bárdos Lajos Általános Iskolában már 3. éve készültek a diákok a K&H Vigyázz Kész Pénz! pénzügyi tudásversenyre. A három év alatt 11 csapat tett szert pénzügyi tudásra. A felkészítéseket a gyerekek élvezték, és örömmel tanulták a pénz történetét, ismeretét, és még a gazdasági fogalmakat is, ami elősegíti őket, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, tudatos döntéseket hozzanak és ezáltal teljesebb életet élhessenek.
A verseny három fordulóból állt, az első az online verseny,ahol a csapatoknak 4 feladatot kellett kidolgozniuk. Ebben a fordulóban közel 3000 diák vett részt. A regionális középdöntőre, régiónként 5-5 csapat kapott meghívást, ahol igazi versenyhelyzetben mérték össze tudásukat a diákok. Itt a hajdúszoboszlóiaknak a Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyék legjobbjai közül lettek elsők az 5-6. korosztályban 2013. április 18-án Debrecenben, a Józsai Közösség Házban. A budapesi döntőben a regionális középdöntő legjobb csapatai, azaz korosztályonként 8-8 csapat versenyezett az első helyért. Itt elsősorban a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazásának képességét mérték fel.
2013. június 4-én a budapesti Dürer Rendezvényházban a Bárdos Lajos Általános Iskola „Arany” csapata lett a legjobb és megnyerték az országos döntőt. Ezek a gyerekek minden évben jelen voltak a versenyen és céljuk volt, hogy dobogóra álljanak. A csapat tagjai: Zagyva Csenge, Oros Orsolya, Kurucz Balázs, Kóka Tamás Dominik, Pinczés Zsanett; a felkészítő tanáruk Ungainé Vértesi Tímea. Jutalmul a gyerekek fejenként Nintendo DS-t kaptak, a felkészítő tanár ajándékutalványt, az iskola pedig bruttó 500.000 Ft értékű irodatechnikai berendezésre vagy oktatást segítő eszközre ajándékutalványt. A diákok és felkészítő tanáruk több éves munkájának gyümölcse a kimagasló eredmény.
Gratulálunk!
Till Virág újabb sikere
Országos versmondó versenyt nyert a Bárdos-diák
A Csizmazia Alapítvány 2013. június 1-jén második alkalommal rendezte meg Szekszárdon a Fedorka VersNap és Sose Volt Versnap országos találkozót. Korábban már válogatón estek át a gyerekek, így itt több kategóriában csak a legtehetségesebbek versengtek. A felújított, gyönyörű Babits Mihály Kulturális Központ és Művészetek háza adott helyet a találkozónak, ahová az ország minden részéről érkeztek diákok. Egy kortárs verset kellett előadni a délelőtt folyamán, illetve egy szabadon választottat délután. Eredményesen szerepelt az első fordulóban, így meghívást kapott Szekszárdra Till Virág, a hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola 5. osztályos tanulója. Tóth Endre, illetve Kovács András Ferenc egy-egy versét szavalta a döntőben, ahol a zsűri döntése értelmében kategóriájában országos 1. helyezést ért el. A zsűri tagjai: Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke; Wiegmann Alfréd, a Magyar Versmondók Egyesületének Versszínházi alelnöke; Szennik Éva, a Magyar Versmondók Egyesületének kommunikációs alelnöke; Dr Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke; Csötönyi László, szekszárdi tanár, versmondó.
Virág a verseit édesanyjával, és felkészítő tanárával, Arany-Dóró Kittivel választotta és gyakorolta, a versenyre is közösen utaztak. Felkészítője elmondta, hogy a kislány nagyon könnyen tanulja a szöveget (mindkét vers elég hosszú); a hangsúlyozásban, előadásban is csak útmutatást kell adni, önállóan remekül ráérez a lényeges pontokra.
Ebben a tanévben már megyei 1. helyezést szerzett mesemondó versenyen, illetve egy másik versmondó versenyen is; a Csokonai Színház Momo című darabjában pedig (kettős szereposztásban) főszereplő. Kitűnő tanuló, fuvolázik, balettozik, lovagol, játszik az iskolája színjátszó csoportjában, tehát igazán sokoldalú.
A mostani első helyezéssel nemcsak értékes nyereményeket kapott, hanem meghívták a Magyar Versmondók Egyesületének nyári táborába, valamint az Egyesület őszi budapesti rendezvényére is.
Gratulálunk!
“Csodavilág” bábcsoport
2013.05.18.-án Debrecenben rendezték meg a Megyei Bábfórum találkozót. Iskolánk 2. évfolyamos tanulói BRONZ MINŐSÍTÉST kapott.
Sikerükhöz gratulálunk!
A bábcsoport tagjai:
Boross Áron, Erdei Gergő, Posta Balázs, Tulipán Nándor, Kiss Lóránt, Márkus Péter, Márkus Balázs, Oláh Vivien, Kelemen Zoltán, Pataki István, Kovács Roland, Goncalves Lia Rebeka
Felkészítő: Samai Katalin és Vágóné Szabó Erzsébet
Atlétikai Diákolimpia eredményei
Jól sikerült diákjainknak az idei atlétikai verseny.
3.helyezés
Dede László, Joó Zsolt, Molnár Benedek, Kunkli László, Czeglédi Dominik, Lukovics Károly
Joó Zsolt egyéni összetettben 6. helyezett lett
Szűcs Liliána, Borók Dóra, Csáti Csenge, Sándor Blanka, Szécsi Panna, Nagy Fruzsina
Borók Dóra egyéni összetettben 2. helyezett lett
Domonkos Kitti, Mihály Tamara, Török Dóra, Zagyva Csenge, Tokaji Lili, Kálmán Alexandra
3.hely Kálmán Alexandra, 5. hely Domonkos Kitti, 6. hely Mihály Tamara
Domonkos Kitti 3. hely-kislabdadobás Kálmán Alexandra 1.hely-távolugrás
Kálmán Alexandra 2.hely-60m síkfutás
Molnár Vivien 2.hely-súlylökés
Tokaji Lili 3.hely-1500m síkfutás
Felkészítők: Barna Donát és Kissné Dobrossy Emőke
Gratulálunk!
Röplabda Diákolimpia eredményei
A 2012/2013-as év röplabda diákolimpiáján két korcsoportban vett részt iskolánk.
Megyei Bajnokságban, mindkét csapat ezüstérmet szerzett.
A Megyei Döntőn a nagyok 3. a kisebbek pedig 4. helyezést értek el.
3. helyezett a IV. korcsoport:
Hosszú Tamara 8b, Molnár Vivien, Karika Orsolya, Kálmán Alexandra, Simon Edit, Tiszai-Nagy Réka 7.a, Domonkos Kitti, Mihály Tamara, Zagyva Csenge 6.a
4. helyezett a III. korcsoport:
Ádám Dzsenifer 5b, Angyal Csenge, Bodnár Adrienn, Dóró Bianka, Mikáczó Zsófia,Szécsi Panna 5.a, Domonkos Kitti, Katona Éva, Mihály Tamara, Szabó Petronella, Török Dóra,Zagyva Csenge 6.a, Tanka Renáta 6b, Kálmán Alexandra 7.a
Felkészítő: Kissné Dobrossy Emőke