Nagy Gergő mesemondó megyei harmadik!

100_3158gergő

Október 19-én (vasárnap) rendezte meg a Méliusz Juhász Péter Könyvtár a Népmese Napja alkalmából mesemondó versenyét. Iskolánkból minden évben indulnak tanulók a megmérettetésen. Idén Nagy Gergő 6.b osztályos diák készült, aki 3. helyezést ért el a majdnem húsz fős mezőnyből. Szülei kísérték el, akik szerint  Gergőre jó hatással van a stresszes helyzet, ugyanis a vártnál is jobban mondta el kedvenc meséjét.

Diákönkormányzati nap

Október 18-án (szombaton) nem tanulni érkeztek a gyerekek a Bárdosba. Diákönkormányzati napon vehettek részt, a felsősök 8 állomáson vetélkedtek egymással osztályonként, az alsósok múzeumot látogattak illetve sétáltak a városban. Fotók a vidám délelőttről:

 

 

100_3114100_3116100_3117100_3122100_3137100_3138100_3143100_3121

Rendhagyó EU tanóra

Az Európai Bizottság hozta létre a Europe Direct irodákat azzal a céllal, hogy tájékoztassák a lakosságot az Európai Uniót érintő kérdésekről.

A debreceni iroda vezetője, Kozma Kornélia volt iskolánk vendége a mai napon. Négy osztálynak tartott rendhagyó órát. Előzetes feladatként a gyerekek zászlókat, plakátokat készítettek. A foglalkozásokon az Európai Unió történetéről, kialakulásáról tanultak, a közös célról, pénzről, illetve a csatlakozott országokról. Játékos feladatokat oldottak meg, a kicsik színeztek, pénzt tervezetek.  Az iroda apró ajándékokkal kedveskedett tanulóinknak.100_3053100_3073100_3090100_3105

Zene Világnapja – felvétel az eseményről

 

zene világnaphozA Zene Világnapját iskolánk egész napos programsorozattal ünnepelte. Erről számol be az alábbi felvétel:

http://youtu.be/1Meh-ewhA44

Bocskai -emlékfutás

IX. BOCSKAI-EMLÉKFUTÁS
2014. szeptember 21-én (vasárnap) 10 órakor rendezte meg a Városi Diáksport Bizottság a hajdúk Szoboszlóra letelepítésének 408.évfordulója tiszteletére az 1606 méteres emlékfutást. Iskolánk tanulói is részt vettek. A fotón a 2.b osztályból érkező gyerekek és szüleik láthatókBocskai futás gyereke és szülő

Pályaválasztási kiállításon diákjaink

DSC_0537 (1)A “Szelet a vitorlába” elnevezésű pályaválasztási kiállításon vettek részt ma iskolánk végzős tanulói és osztályfőnökeik. Az előző évekhez képest nagyobb alapterületen, több kiállítóval tartották meg a rendezvényt, ahol hasznos tanácsokat kaptak diákjaink a továbbtanuláshoz. A szakképzés fontosságát hangsúlyozták az eseményen.pályaválasztás

Szeptemberi művészeti eredmények

műv iskA Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola sikeres szeptembert tudhat maga mögött. Azokat a gyerekeket emeljük ki a következőkben, akik a Bárdos Iskola tanulói.

1. Tiara -Pentel Nemzetközi Rajzpályázaton  arany diplomát kapott: Barkóczi Nikolett, ezüst diplomát kapott: Nagy Fanni, Horváth Zétény

2. Eötvös Általános Iskola (Hajdúböszörmény) Magyar képzőművészeti pályázat: 1. hely: Kántor Bianka, 2. hely: Pellei Vivien, 3.hely: Kurucz Lili

3. “Az utcánk, ahogy én szeretném”- városi rajzpályázat:1 hely: Bakó Loretta, Különdíj: Péter Krisztina

 

Felkészítő tanárok: Szoboszlainé Kádár Anikó, Tokaji Mária

Gratulálunk!

Siker a Családi Sportnapon!

smiley 1Scan0003A repülőtéren megrendezett Smiley Családi Sportnapon kiválóan szerepelt a Bárdos Iskola! Intézményünkből hozzátartozókkal közösen 508 fő regisztrált, így 254.000.-Ft-ot kapott a suli, illetve szervezői támogatásként még 100.000 Ft-ot. (Sportszer vásárlására lehet fordítani.)

5-6. osztályos fociban 1. helyezett lett az iskola csapata. (Kovács Zoltán, Berényi Barnabás, Kunkli László, Szalma Gergő, Borók Dóra, Dede László)

Sorversenyben 3. helyezést ért el a csapat. (Felsősök: Sóvágó Erzsébet, Csáti Csenge, Pető Edit, Hajdú Bence, Rácz László, Gáll Bence; Alsósok: Tóth Judit, Gonsalves Immanuel Lévi,Gonsalves Lia Rebeka, Erdei Gergő, Tulipán Nándor, Erdei Balázs, Medve Fédra, Gyúró Dorottya, Szülők: Váczi Ibolya, Erdei Sándor)

 

Papírgyűjtésben az élen!

100_3030100_3031                                     Hulladékgyűjtés!

Az idei tanévben a mai és a holnapi napon gyűjtjük a papírt az iskola udvarán reggel fél nyolctól délután négyig. A lelkes gyerekeknek és segítő szülőknek köszönhetően már megtelt több óriás konténer. Az előző tanévben megyei szinten a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola első helyezést ért el!

“Legyen a zene mindenkié”

Október elseje 1975-től a Zene Világnapja. Iskolánkban idén -az eddigiektől eltérően- új programokkal ünnepelünk.

A reggeli sorakozónál közös népdaléneklés lesz.

1. szünet: meglepetés tanári éneklés

2. szünet: a musical csoport előadása

3. szünet: “sulidal”

4. szünet: zenés szünet

5. óra: rendhagyó alsós énekkar

“Ha van valami, ami állandó ebben a világban, az a zene ereje” (Josh Groban)zene kép