1964 óta ünnep a mai nap (április 11.), József Attila születésnapja, a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból Iskolánk 5. évfolyamos diákjai készültek műsorral, mely az alábbi videóban megtekinthető. Az színvonalas előadást nagyon köszönjük a diákoknak és a felkészítő tanároknak.
Category: Egyéb
Tájékoztató diákigazolvány igénylés lehetőségéről a tanköteles tanulók részére
A csatolt mellékletben olvashatják a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatala által megküldött, a 2016/2017. tanítási évre beiratkozó tanköteles tanulók részére a Kormányablak és Okmányirodai Osztály által biztosított soron kívüli ügyintézés – diákigazolvány készítés, személyazonosító igazolvány készítés – lehetőségéről elkészített tájékoztató levelet illetve annak mellékletét. Kormányablak_tájékoztató_2016
Tündérolvasók verseny
A Püspökladányi Városi Könyvtár Tagintézménye az éven az északkelet-magyarországi régióra kiterjedő “Tündérolvasók” elnevezésű szövegértő versenyt hirdetett. Iskolánkból 3 csapat vett részt a két levelezős fordulóból és egy szóbeli döntőből álló versenyen. Fordulónként két-két elsősorban kortárs, magyar irodalmi mű elolvasása és játékos feldolgozása várt a jelentkezőkre. Az összesítésben legtöbb pontot elért tizenkét csapat (intézményenként egy csapat) …
Angol-német nyelvi verseny
A Debreceni Dózsa György Általános Iskola ebben a tanévben is megrendezte immár hagyományos megyei angol-német nyelvi játékos vetélkedőjét „Az Erő legyen veled!” címmel. Egy galaktikus kirándulásra invitálták az 5-6. osztályosokat. A csapatok kreativitást igénylő, játékos feladatokat oldottak meg. Iskolánkat Deák Zoltán, Jónás Dániel és Susán Lajos 6.b osztályos tanulók képviselték, akik kiválóan szerepeltek (megyei 9. helyezés). Gratulálunk a gyerekeknek és a …