Vakáció

vakáció-300x141A 2015/16-os tanév, mely 181 tanítási napból állt, hivatalosan június 15-én, szerdán zárult le. Elkezdődött a nyári vakáció, amit annyira vártunk. Az iskolai napok, a tanulásra szánt idő helyett mindenkinek több lehetősége nyílik, hogy lazítson a vízparton, hűsöljön a hegyekben, vagy akár a nagyinál élvezze a levegő- és környezetváltozást.

ÉS AKKOR EGY KIS TÖRTÉNELEMÓRA AZ ÉV VÉGÉRE!!! 🙂

Eszünkbe jut a vakációs napokon, hogy mióta van ez így, mikor törvényesítették a vakációt a magyar nyelvterületen, és melyik uralkodó tette meg? Szerintem nem.

Úgy gondolom kevesen tudják, hogy honnan is ered ez a szó, és mit jelentett eredetileg. A vakáció szó – ahogyan az alakjából sejthető – latin eredetű. Az első magyar szövegbeli írásos említése 1787-ből maradt fenn.

A közoktatást és ezzel együtt a tanéveket egymástól elválasztó tanítási szünetet Mária Terézia vezette be 1777-ben kiadott, Ratio Educationis című rendelete révén, melynek értelmében szeptemberben és októberben vakációzzanak a gyermekek. 1787-ben fia, II. József magyar király, akit „kalapos” jelzővel is illettek, bevezette a nyár eleji szünetet. Ennek az aratás lehe­tett az oka, olyankor ugyanis a gyermekeknek dolgozniuk kellett a földeken.
A világ többi részén nem mindenhol júliusban és augusztusban van a nyári szünet. A déli fél­tekén, például Ausztráliában most tél van, és még tart a tanév, ott decemberben és januárban van a nyári oktatásszünet. Dél-Afrikában meg novemberben ér véget a tanév, s csak január kö­zepén mennek ismét iskolába a gyermekek.

Összegezve a vakáció tehát az, amikor hiányt szenvedünk, amikor hiányzik az iskola, amikor hirtelen ürességben találjuk magunkat. De szerencsére nem kell sokáig várni, hogy ez az üresség megteljen ismét az iskola légkörével, mert szeptemberben úgyis újra becsengetnek. A 2016/17-es tanév első napja szeptember elseje, egy csütörtöki nap.

Kívánunk mindenkinek nagyon kellemes nyarat, pihenést! Mindenki vigyázzon magára, hogy együtt köszönthessük szeptemberben az új tanévet!