Tankerületi népdaléneklési verseny

doromb

2016. február 23-án újra megtelt a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola énekkari terme népdalt kedvelő, népdalt énekelni szerető diákokkal, tanárokkal. Megrendezésre került a hagyományos tankerületi népdaléneklési verseny.
A megmérettetésre a versenyfelhívást követően hat intézmény jelentkezett.

A verseny négy korosztályban került meghirdetésre: 3-4. osztályos, 5-6. osztályos, 7-8. osztályos és középiskolás tanulók jelentkezését vártuk. Minden korosztályból jelentkezhettek egyénileg és csoportban is, iskolánként, korcsoportonként két versenyszámmal. Az iskolák bemutatkozásának sorrendje sorsolás útján dőlt el.
A zsűrizésben minden intézmény egy felkészítő tanára, illetve a zsűri elnöke, Nagy Imre, a Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola néptánctanára vett részt.

Iskolánk diákjai kiválóan szerepeltek, az alábbi eredmények születtek:

Szarvas Léna 3.a 3-4 korcsoport első hely

3.a csoport (Makrai Réka, Szarvas Léna, Bakó Loretta, Szabó Boglárka) 3-4 korcsoport első hely,

Varga Petra 5.a második hely az 5-6 korosztályban,

6.a csoport (Takács Blanka, Tóth Panna, Pető Dóra, Oláh Anna) második hely az 5-6 csoportok között,

Siteri Kitti második hely a 7-8 között

Dicséret, elismerés jár minden versenyzőnek, felkészítő tanárnak ezért a délutánért, mert nemzeti kincsünk, a magyar népdal az ilyen délutánoknak is köszönhetően nem vész el, hanem újjászületik.

100_5405 100_5416 100_5421 100_5436 100_5441